Az Év Üzletembere Díj kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Az Év Üzletembere Díj
A BioTechUSA vezetői lettek „Az Év Üzletemberi”
Lévai Bálint és Lévai Balázs, a BioTechUSA vezetői kapták a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján, így ők képviselik hazánkat a verseny globális döntőjében. A díj másik két nyertese Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. vezére, valamint Majoros Béla és Majoros Csaba, a Csaba Metál Zrt. alapítója és ügyvezetője. A független bírálóbizottság döntésének értelmében Szatmári Zoltán érdemelte ki a Vállalkozói szellemiségért különdíjat is, amit 2019-ben, Demján Sándor emlékére hozott létre az EY.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.